Tizenkétszer szúrta meg a taxist, majd ellopta a pénztárcáját és elmenekült

A 32 éves férfi áldozata súlyos sérüléseket szenvedett tavaly májusban, a támadót még aznap este elkapták egy vecsési parkolóban. 


Egy 32 éves férfi kis híján halálra szurkált Budapesten egy taxist, hogy megszerezze a bevételét. Az eset még májusban történt, a fővárosi nyomozók most fejezték be az ügyét, írja a 24.hu.

G. Richárd a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, ezután a pénzét követelte. A támadó a taxis pénztárcájával elmenekült a helyszínről, összeszurkált áldozata súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő és biztonsági kamerák felvételei alapján gyorsan azonosították az elkövetőt, akit még aznap este Vecsésen, egy parkolóban el is fogtak. A kihallgatás során G. Richárd beismerte, hogy ő követte el a bűncselekményt.

A nyomozás anyaga a napokban került az ügyészséghez.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Close Menu