Hajlandó többet fizetni a magyar vásárló a hazai védjegyes termékért egy felmérés szerint

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja - derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett felmérésből. 


Az MTI-hez szerdán eljuttatott reprezentatív felmérés több mint 500 ember megkérdezésével készült.
  
A közlemény idézi Benedek Esztert, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Hozzátette, hogy ez idő alatt a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a magyar árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék.
  
A kutatás adatai szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév - fejtette ki az ügyvezető.
  
A felmérésből az is kiderült, hogy az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos, emellett a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is.
  
Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeset választani, és akár 10 százalékkal többet fizetni érte. Leginkább a friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, a többi vizsgált kategóriában - mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag - ez inkább 5 százalék körül alakul - derült ki a kutatásból.

forrás: MTI
Close Menu