Kanyarodósáv épül a vasúti átjárónál

Újabb forgalomtechnikai változtatás várható Vecsésen a vasúti átjárónál. 


A korábbi forgalmirend-változás értelmében tilos a balra kanyarodás a Dózsa György útról a Lőrinci út irányába, valamint a Lőrinci útról is tilos balra kanyarodni a sorompó felé. A Dózsa György út és a Kinizsi utca kereszteződésében „különösen veszélyes hely” sárga színű útburkolati jelet festettek fel, hogy a feltorlódó járművek ne a kereszteződésben várakozzanak, akadályozva ezzel a más irányú forgalmat.

A tervek szerint a Dózsa György útról a Kinizsi utca irányába egy kanyarodósávot alakítanak ki annak érdekében, hogy csökkentsék a sorompónál feltorlódó gépjárművek számát. Szlahó Csaba polgármester elmondta, hogy önerőből megterveztették és engedélyeztették a kanyarodó­sávot a Dózsa György útról a Kinizsi utca felé, így az 3 sávos lesz.

Közműveket kell áthelyezni, parkolót kell építeni, a padka stabilizálásra szorul és meg kell oldani a vízelvezetést is. Erre az átépítésre azért van szükség, hogy a balra, a Kinizsi utcára kanyarodók miatt ne torlódjon fel a gépkocsisor a sorompóig.

A beruházást a Kinizsi utca felújításával egy időben szeretnék elvégezni, melynek várható költsége 40-50 millió forint.

forrás: vecsestajekoztato.hu
Close Menu