Jelentősen bővült azon egészségügyi problémák a köre, amelyek után adókedvezmény igényelhető

Idén jelentősen bővült azoknak a tartós egészségügyi problémáknak a köre, amelyek után a dolgozók a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget - idén 7450 forintot - igényelhetnek vissza havonta a személyi jövedelemadójukból (szja), a kedvezményt azonban egy összegben is kérhetik az szja-bevalláskor.
 

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az erre vonatkozó kormányrendelet 18 betegségcsoportot, ezen belül mintegy 700 olyan betegséget határoz meg, amelyeknek érintettjei jogosulttá válhatnak az éves szinten 90 ezer forintot jelentő adókedvezményre.
     
Idén január elsejétől ebbe a körbe tartozik az endometriózis, illetve az emlő-, méhnyak-, petefészek-, prosztata- és heredaganat is.
   
Kiemelték, hogy bár a jogosultságot csak az év elejétől állapították meg, a kedvezmény az eddigi betegségekhez hasonlóan akár öt évre visszamenőleg is járhat, amennyiben a betegséget ennyivel korábban megállapították.
   
Az adókedvezményt a munkavállalók vagy havonta kapják meg - ehhez az év első hónapjában adóelőleg-nyilatkozatot kell leadniuk -, vagy az éves adóbevallásukban igényelhetik vissza egy összegben. A korábbi évekre visszamenőleg járó adókedvezményhez (ez az akkor érvényes minimálbérek 5 százalékát jelenti) az érintett évekre vonatkozó adóbevallások utólagos revíziójával lehet hozzájutni. A kedvezmény igénybe vételének feltétele a betegség fennállását bizonyító orvosi igazolás, amely szakambulancia vagy kórházi szakorvos diagnózisára épül - olvasható a közleményben.
   
A közlemény idézi Balog Lajost, a Trenkwalder rehabilitációs üzletágának vezetőjét, aki elmondta: "mivel jelentős összegről van szó, minden olyan munkavállalónak, aki valamilyen tartós egészségügyi problémával él, javasolható, hogy konzultáljon kezelőorvosával arról, hogy betegsége után jár-e neki adókedvezmény". Hozzáfűzte: a kedvezményezett betegségek közé a különböző érzékelési és mozgásszervi fogyatékosságok, mentális viselkedészavarok mellett olyan egészségügyi problémák is beletartozhatnak, mint a laktózintolerancia, a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség.
   
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tájékoztatása szerint 2017-ben 217 ezren éltek a betegségek után járó szja-kedvezmény lehetőségével, egyes becslések szerint a kedvezményezetti kör kibővítésével ez a szám idén akár meg is kétszereződhet.

forrás: MTI
Close Menu