Jó hatással van az iskolai teljesítményre a cirkuszi mutatványok gyakorlása

Jó hatással van az iskolai teljesítményre, az írás-olvasás tanulásában és a finom motorikus mozgást kívánó feladatok elvégzésében is segít a cirkuszi mutatványok gyakorlása. 

   
Ritkán adódik lehetőség artista gyakorlatok kipróbálására, de a cirkusz világnapja alkalmából a Fővárosi Nagycirkusz nyitott egy új teret, ahol akár a legkisebbek is - szabályozott keretek között - próbálhatnak ki mutatványokat húsvét hétvégéjén.
   
Mint elmondta, a gyermekek profi artisták segítségével gyakorolhatják a cirkuszi attrakciókat, ezzel növelve egyensúlyérzéküket, koncentrációs- és koordinációs képességüket.

A legkisebbeknek egy lekicsinyített cirkuszi teret is létrehoztak, ahol így teljes biztonságban próbálhatják ki a mutatványokat - tette hozzá Joó Emese. 
   
A Cirkusz világnapját 2008 óta minden év áprilisának harmadik szombatján rendezik meg a Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére.

forrás: MTI
Close Menu