Két kínai repülőtérrel is együttműködési megállapodást köt a Budapest Airport

Két kínai repülőtérrel is együttműködési megállapodást köt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a hsziani és csengcsoui repülőtérrel is együtt dolgoznak majd az áruszállítás fellendítésén.
 
 
A Budapest Airport pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a cél, hogy Budapestet a Kínába irányuló magyar export, illetve a kínai áruk első számú kelet-közép-európai légi kapujává tegyék a régióban.
   
Ezt a célt szolgálja a Vang Zsendong, a hsziani nemzetközi repülőtér helyettes ügyvezető igazgatója és René Droese, a Budapest Airport ingatlan és cargo üzletág-igazgatója által Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere jelenlétében Pekingben aláírt dokumentumnak - áll a közleményben.
   
Szijjártó Péter a közlemény szerint azt mondta, két ilyen földrajzilag távol lévő ország között akkor lehet jó gazdasági együttműködés, ha vannak összeköttetések, ezért kiemelt jelentősége van a légi kapcsolatoknak, a légi járatoknak Magyarország és Kína között.
   
Ezért is örömteli a hsziani repülőtér és a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közötti együttműködési megállapodás aláírása, hiszen ez újabb kínai városokat kapcsolhat be abba a hálózatba, ahova közvetlenül lehet repülni Magyarországról. A gazdasági kapcsolatok mellett a turizmust is tovább lehet így fejleszteni, tavaly 14 százalékkal nőtt a Magyarországra érkező kínai turisták száma, elérve a 256 ezres éves rekordot - mondta Szijjártó Péter az aláíráskor.
   
A közlemény szerint a Budapest Airport májusban a Csengcsou nemzetközi repülőtérrel is együttműködési megállapodást köt, amikor egy kínai delegáció látogat Budapestre.
   
A budapesti repülőtér üzemeltetője közölte: a logisztika és a légiáru-szállítás fejlesztése összhangban áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium azon erőfeszítéseivel, amelyek célja a két ország közötti együttműködés előre mozdítása a kereskedelem és a közös beruházási projektek terén.
   
Hozzátették: a magyar diplomaták és kereskedelemfejlesztési szakemberek támogatása fontos szerepet játszott abban, hogy a Budapest Airport a közelmúltban meg tudta duplázni a Budapest és Hong Kong, illetve Csengcsou között üzemelő közvetlen cargo járatok heti kapacitását, valamint az Air China Peking és Budapest közötti, menetrend szerinti utasszállító járatainak rakterében történő légiáru-szállítást is tovább tudta fejleszteni.

forrás: MTI
Close Menu