Kéthónapos szabadság jár majd a szülőknek a tagállamokban

Az Unió döntése alapján három éven belül kéthónapos szabadság jár majd a szülőknek a tagállamokban.


Rugalmas munkarendről és az apáknak is kötelezően kiadandó legalább 10 napos távollétről is határoztak. Megnéztük, mi most a magyar gyakorlat.

A munka és a családi élet összeegyeztetését szolgáló szabályokat fogadtak el a múlt héten az Európai Parlamentben (az erről szóló tájékoztatót itt találja).

A tagállamok szakminisztereivel informálisan már egyeztetett, és most 490 szavazattal, 82 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott új jogszabály minimumszinteket állapít meg a szabadságra.

Az irányelveket a tagállamoknak három éven belül kell átültetniük saját jogrendjükbe.

Előírt új szabályok
MegnevezésRészletek
Legalább tíznapos apasági szabadságBetegszabadsággal megegyező bérezéssel a gyerek születésekor
Évente 2 hónap szülői szabadságMindkét szülőnek jár, az erre az időszakra kapható bért a tagállamok határozzák meg
Évente 5 nap gondozói szabadságA háztartásában beteget, időset ellátónak jár
Rugalmas munkarend, távmunkaKérelemre. Elvárás, hogy az elbíráláskor a munkáltató ne csak saját szempontjait vegye figyelembe

>>> Teljes cikk

forrás: azenpenzem.hu
Close Menu