A Google bekeményít: a Huawei készülékeken nem lesz elérhető a Gmail

Felfüggeszti a Huawei szinte összes androidos jogosultságát a Google, értesült a Reuters. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy a kínai gyártó azonnali hatállyal elveszti a jogot nem csak az Android minden ezután következő verziójának kiadásához, de nem lesz elérhető a Huawei telefonokról például a Play áruház, a Gmail és a Google Térkép sem.

A Google bekeményít: a Huawei készülékeken nem lesz elérhető a Gmail

Az Egyesült Államok kormánya régóta próbálja gyengíteni a Huaweit. Eddig leginkább azt szerették volna elérni, hogy az 5G-hálózatok javában zajló építéséből minél több országban – köztük Magyarországon is – zárják ki a kínai vállalatot.

A Huawei által gyártott mobilkészülékekről eddig kevés szó esett – attól eltekintve, hogy hivatalosan nem forgalmazzák őket az USA-ban –, most viszont mégis úgy tűnik, ezen a fronton éri végzetesnek tűnő lövés a gyártót, mellyel a Reuters vasárnap este közölt értesülése szerint több fontos üzleti kapcsolatot is felfüggesztett a Google.

Az ügyhöz közeli forrásra hivatkozó amerikai hírügynökség azt írja, a Huawei azonnal elveszti a jogot az Android operációs rendszer minden ezután kiadott verziójának használatához, sőt a kisebb frissítéseket sem kaphatják meg a Huawei telefonjai. Szintén nem lesz elérhető a készülékekről a Play áruház, de még a Gmail, a Google Naptár és a Google Térkép sem.

forrás: propeller.hu
Close Menu