Dunai hajóbaleset - ORFK: több fázisban hozzák fel a hajóroncsot

Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából annak a turistahajónak a roncsait, amely szerda éjjel összeütközött egy szállodahajóval, majd elsüllyedt a Parlamentnél.

   
Gál Kristóf hozzátette, jelenleg a kiemeléshez szükséges előmunkálatokat végzik.
   
Kitért arra is, az alsó rakpartokon a mentési munkálatokkal kezdődően bevezetett fogalomkorlátozást feloldották, de időszakosan korlátozásokra kell majd számítani.
   
Az elsüllyedt hajó, a Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály közölte, cégük is részt vesz abban a válságstábban, amelyet a baleset után állítottak fel.
   
Az M1 aktuális csatorna tudósítója azt jelentette, két holttestet a Rákóczi hídnál, egyet pedig az M0-s autópálya déli szakasza közelében találtak meg a vízben.
   
Eddig hét holttestet és hét könnyebb sérültet találtak, de az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

forrás: MTI
Close Menu