Sztárok luxusautóit szerelte a Maglódról eltűnt vállalkozó

A Bors értesülései szerint a sztárvilágban is jól ismerték az eltűnt Maglódról rejtélyes körülmények között eltűnt vállalkozót, Pintér Gyulát. Sok híresség szereltette nála luxusjárművét, ügyfélkörébe tévés sztárok, sportolók, celebek tartoztak.


A lap úgy tudja, hogy a tíz napja eltűnt férfi luxuskocsik felújításával foglalkozik. A vállalkozó eltűnése napján, muskásruhájában, kedvenc vizslájával, Répával indult útnak fekete Hummerjével.

A kutyát otthonától 140 kilométerre, Szlovákiában találták meg, már az eltűnt férfi családjánál van.

Előkerült a Hummer is, az szintén a családnál van, de hogy miért került vissza hozzájuk, azt a nyomozás érdekeire tekintettel nem árulhatják el.

A Monori Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást Gyula eltűnése miatt. Már a szlovák hatóságok is bekapcsolódtak az ügybe.
Az ügyben teljes a hírzárlat.
Az Afganisztánt is megjárt férfit  kedves, jóindulatú embernek írták le, egyetlen haragosáról tudtak beszámolni: egy szlovák illetőről, akinek van fegyverviselési engedélye. Egyikük azt mondta:
Úgy nem indult útnak, hogy ne lett volna nála pénz, hiszen nagy értékű autókkal foglalkozott, olykor milliók is voltak a zsebében. 
Ezt bárki megneszelhette.

forrás: 24.hu
Close Menu