A házigazda portugálok nyerték az első Nemzetek Ligáját

A házigazda portugál labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája történetének első aranyérmese, miután vasárnap a portói fináléban 1-0-ra legyőzte a holland csapatot.


A találkozó első fél órája meddő portugál fölényt hozott, az Európa-bajnok luzitánok főleg az első félidő utolsó 15 percére tudták helyzetekre váltani a mezőnyben kiharcolt dominanciát. Tizenkét portugál kísérlettel szemben a hollandok egy próbálkozást tudtak felmutatni, gól viszont nem született.

A fordulást követően góllá érett a portugál fölény: egy bal oldalon futó akció után Bernardo Silva gurított vissza a 16-oson belülről, Goncalo Guedes pedig 17 méterről nagy erővel a kapu bal oldalába lőtt, Jasper Cillessen csak belekapni tudott a labdába.

A bekapott gól felrázta a hollandokat, akik 80 perc elteltével találták el először a portugál kaput.

A hajrában mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, újabb találat már nem született. Így a portugálok nyerték a Nemzetek Ligájának első kiírását. A viadal tavaly ősszel indult, s az 55 európai válogatott négy osztályban mérte össze tudását. A sorozat első bronzérmét az angolok szerezték meg.

forrás: eurosport.hosszabbitas.hu
Close Menu