Eb-selejtezők - Sipos: Ez még csak a félévi bizonyítvány

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője szerint dicséretes, hogy a válogatott jó eredményeinek köszönhetően Európa-bajnoki selejtezős csoportjában négy forduló után az élen áll, de ez még csak a félévi bizonyítvány.

   
Sipos Jenő az M1 aktuális csatornán szombaton azt mondta: az elmúlt időszakban "szép eredményeket" ért el a válogatott. Kiemelte: Wales előtt a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot is "kitűnő játékkal, nagy küzdőszellemmel" győzte le Marco Rossi szövetségi kapitány együttese.
"Azonban ez még csak a félévi bizonyítvány, mert az év végit a válogatott esetében majd ősszel osztják ki" 
- hangsúlyozta a szóvivő.
Hozzátette: "messze még a vége, sok munka van hátra".    "Fújhatunk egyet, de nem szabad megelégednünk, mert kemény mérkőzések várnak ránk" 
- utalt Sipos Jenő az őszi folytatásra, amelynek során Szlovákiát és Azerbajdzsánt fogadja a válogatott, míg Horvátországban és Walesben vendégként lép pályára.
"Az esély, a remény megmaradt a továbbjutásra. Ez a legfontosabb. A közelmúltban ilyenkor, a selejtezős sorozatok féltávjánál már többször csak matematikai esélye maradt a csapatnak" 
- emlékeztetett.
   
A jövő évi Eb-n, melyet rendhagyó módon 12 ország egy-egy városában rendeznek, a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Amennyiben a nemzeti csapat kijut a kontinensbajnokságra, úgy két csoportmérkőzésen biztosan Budapesten lép pályára. A válogatott a júniusi Eb-selejtezők előtt pályabejáráson látogatta meg az épülő létesítményt.
   
"Így is nagy hatással volt a játékosokra, amit láttak, még szurkolók és a füves pálya nélkül is lenyűgözte őket a stadion. Mindannyian szeretnének telt ház és hazai közönség előtt pályára lépni a Puskásban, mert ez életre szóló élményt jelentene számukra" 
- mondta Sipos Jenő.

forrás: MTI
Close Menu