Ferenc pápa átírta a Miatyánkot - 2220

Breaking

2019. június 7., péntek

Ferenc pápa átírta a Miatyánkot

Más a Miatyánk - Eddig rosszul imádkoztunk


Ferenc pápa megváltoztatta a Miatyánk szövegének egy sorát. Az egyházfő még két éve beszélt arról, hogy szerinte hibásan imádkozunk, ugyanis a
"ne vigy minket a kísértésbe" 
mondat nem helytálló, lévén, hogy nem Isten kísért meg minket, hanem a gonosz. Ennek következtében most módosította az imát.
A helyes megfogalmazás tehát a
"ne engedj minket kísértésbe esni" 
- írja a 24.hu.

Nem tetszik mindenkinek

A változtatást jóváhagyták, de nem mindenki örül neki. Mohler Albert, a Déli Baptista Teológiai Szeminárium elnöke például azt mondja, a pápa tette nem épp helytálló, hiszen véleménye szerint
"ez az Úr imája, és nem a pápáé, nem változtathatja meg Jézus szavait" 
- fogalmazott döbbenten.

Egyébként a hívek között is sokan vannak olyanok, akik szerint az egyházfő túlzásba esett, tiltakozásukanak a Twitteren hangot is adtak, volt, aki keményen bírálta Ferenc pápát.

forrás: femcafe.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése