Itt a fordulat: feloldják a Huawei elleni szankciókat

Kihátrált Donald Trump amerikai elnök a Huawei-jel szembeni embargóból. Nagy kérdés, hogy hogyan reagál erre az idő közben új operációs rendszerét már javában tesztelő gyártó.


A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján derült ki, hogy az Egyesült Államok és Kína újraindítja a kereskedelmi tárgyalásokat. Ezzel még csak keretet biztosítottak egy későbbi, lehetséges megállapodáshoz, az viszont már konkrétum, hogy Donald Trump sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormányzat ismét lehetővé az amerikai cégek beszállítsanak a Huaweinek.

Az Egyesült Államok elnöke május közepén rendelt el szükségállapotot annak érdekében, hogy "megvédje az amerikai informatikai hálózatokat a külföldi ellenségektől". Néhány nappal később teljesen egyértelművé vált, hogy az intézkedés a Huawei ellen szól. A Google kénytelen volt megvonni az Android legfontosabb részeinek használati jogát a második legnagyobb mobilgyártótól, majd több amerikai nagyvállalat, többek között az Intel és a Qualcomm is leállította a kereskedést a Huawei-jel. Ez a három cég azért érdemel külön említést, mert később éppen a két processzorgyártó és a Google kezdett erős lobbizásba annak érdekében, hogy a Trump-adminisztráció oldja fel a tiltást.

Hogy végül miért kerülhetett erre sor, azt egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy Trump tőle szokatlan engedékenységet mutat: a G20-találkozó előtt még – az eddig alkalmazottakon felül – 300 milliárd dollárnyi értékben emelte volna a kínai importra vonatkozó vámokat. A BBC tudósítása szerint a oszakai csúcson előbb azt mondta, hogy lekerült a napirendről a kérdés, majd egy következő sajtótájékozatón jelentette be a Huawei-embargó feloldását.

Dobja a Huawei az Androidot?

Az biztos, hogy a jelenleg a Huawei telefonjait használók teljesen megnyugodhatnak, készülékeik ugyanúgy megkapnak majd mindenféle Android-frissítést és a Google által kidolgozott új funkciót, mintha mi sem történt volna. A már a boltokba került telefonok vásárlása szintén veszélytelenné vált, az amerikai tiltás feloldásának értelmében nem fordulhat elő, hogy néhány hónap múlva lekapcsolnak rajtuk ezt-azt.

Más téren viszont nehéz megjósolni, hogy mi történik ezután. Az elmúlt hetek sokszor drámainak tűnő eseményei minden bizonnyal emlékezetesek maradnak a Huawei minden vezetője és munkatársa számára. Nem kizárt, hogy alapító és a menedzsment arra a következtetésre jut, hogy még egyszer nem szeretnék ilyen veszélynek kitenni a vállalatot, ezért hiába is használhatnák tovább a korábbi feltételekkel az Androidot, végül nem így tesznek majd. Reális lehetőségről van szó, hiszen a Huawei – éppen az évek óta lebegtetett amerikai intézkedések miatt – régóta munkálkodik egy saját platformon, melyen ezekben a hetekben már az utolsó simításokat végezték. A platform állítólag 60 százalékkal gyorsabb az Androidnál, ráadásul már más kínai mobilgyártók is elgondolkodtak azon, hogy a Huawei rendszerére cserélik le az Androidot.

Persze akármilyen gyors is a Huawei saját rendszere és akárhány kisebb kínai gyártó áll is mögé, akkor sem lenne egyszerű bevezetni. Ahogy az embargó elrendelése utáni elemzésünkben megírtuk, hasonló próbálkozásba már maga a Microsoft is belebukott.

A vállalat ikonikus társalapítója, Bill Gates épp a minap fogalmazta meg véleményét, miszerint az okostelefonok világában az Apple mellett egyetlen hely kiadó, ezt birtokolja a Google-féle Android. Gates élete legnagyobb hibájának tartja, hogy a Microsoft anno lecsúszott a hely megszerzéséről. Kérdés, hogy a Huawei-alapító Zsen Cseng-fej – aki szerint az USA alábecsüli vállalata erejét – reális lehetőségként tekint-e arra, hogy megpróbálja azt, ami Gatesnek és Microsoftnak anno nem sikerült.

forrás: hvg.hu
Close Menu