Kártérítést ad a MÁV a hoppon maradt monori járat utasainak

Az Indexnek azt írta egy olvasó, hogy június 14-én, pénteken, hivatalosan 17.38-kor indult volna Monorra a 2786-os vonat. A kijelző szerint 10 perc késéssel indult, ám csak 18.20-kor mozdult meg a jármű.


A vonat egy kilométerrel arrébb megállt, az utasok pedig se a kalauzzal, se a vonat vezetőjével nem tudtak beszélni, mert egyik sem volt a vonaton.

Az utasok a cikk szerint felhívták az információt, a diszpécser állításuk szerint azt mondta, hogy nem tartózkodhatnak a járaton. Az indoklás az volt, hogy "ilyen vonat nincsen, és kiállították a forgalomból."

A hírrel kapcsolatban megkerestük a MÁV-ot, és írásban kaptunk választ.

A levélben az áll:

"A MÁV-START kártérítést nyújt azon utasoknak, akik péntek délután a Nyugatiból nem tudtak elutazni a monori személyvonattal, mert egy tárolóvágányra húzták ki a kocsikat, amelyeken ültek".

Belső vizsgálatot indítanak és a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tesznek, hogy mielőbb tisztázzák az eset körülményeit. A vasúttársaság ezúton is utasai elnézését kéri a kellemetlenségek miatt.

Amennyiben te is felszálltás a június 15-én délután, a Nyugati pályaudvarról Monorra közlekedő 2786-os számú vonatra, visszatérítési és kártérítési igényeddel a MÁV-START ügyfélszolgálatához kell fordulnod az utazásra jogosító menetjeggyel, bérlettel. Az Ügyfélszolgálat kezeli és bírálja el az igényeket. "A visszatérítési igényeket az ügyfélszolgálat a lehető legrövidebb időn belül egyedileg elbírálja, és megalapozott igény esetén az utasokat kompenzálni fogja" - írja a MÁV-START.

A történtekről a MÁV-START a következőket közölte:

"Péntek délután a menetrend szerint 17:38-kor Monorra induló S50-es jelzésű járat mozdonyvezetője röviddel az indulási idő előtt a Nyugati pályaudvaron jelentette, hogy a mozdony műszaki hibája miatt nem fogja tudni továbbítani a vonatot.

A vasúttársaság üzemirányítása úgy döntött, hogy a nagyobb késések elkerülése érdekében ezt a monori járatot lemondja. Ezek után az utasokat leszállították, a Nyugati pályaudvar utastájékoztató kijelzőire kiírták, hogy a vonat nem indul.


A hangosbemondón keresztül többször felhívták az utasok figyelmét, hogy szálljanak át a 17. vágányon álló szerelvényre, az lesz a következő induló járat Monor felé. Az utasok leszállása után a szerelvényt az állomási tolatómozdonnyal kihúzták egy távolabbi tárolóvágányra. Később a MÁVDIREKT-hez érkezett telefonhívás egy a személykocsiban maradt utastól, aki elmondta, többen is a vonaton vannak.

A Nyugati pályaudvar ügyeletese a biztonsági őrség munkatársait a helyszínre küldte, hogy kísérjék vissza az utasokat a peronokhoz a mintegy 200 méterre lévő tárolóvágánytól.

A vasúttársaság belső vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy az indulásra váró vonaton megfelelően tájékoztatták-e az utasokat a járat elmaradásáról, illetve a kivontatás megkezdésekor meggyőződtek-e a személykocsik kiürítéséről. A vasúti személyszállítás során mindennél fontosabb az utasok testi épsége, azt bármilyen módon veszélyeztetni tilos."

Az ügyfélszolgálat elérhetőségét a MÁV-csoport honlapján találod, erre a linkre kattintva.

A kártérítési igénnyel e-mailben a következő címen fordulhaszt az ügyfélszolgálathoz: eszrevetel@mav-start.hu címen. Személyesen Budapesten a Keleti pályaudvaron (a 9. vágány mellett) intézheted az igénylést (nyitva tartás: mindennap 3:50-23:50). Kérelmedet benyújthatod a vasúttársaság jegypénztárainál is, a MÁVDIREKT-nél pedig telefonon tájékozódhatsz az ügyben.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Close Menu