Reptéri vasút - megszólalt a MÁV-vezér - 2220

Breaking

2019. június 8., szombat

Reptéri vasút - megszólalt a MÁV-vezér

A MÁV a Keleti és a Nyugati pályaudvarra érkező repülőtéri vasút tervét egyformán támogatja szakmailag.


A társaság véleménye szerint a kormány - budapesti fejpályaudvarok jövőjéről is szóló - döntéseitől függ majd, hogy melyik nyomvonal valósulhat meg - tette hozzá.

Mint mondta, a kormány szándéka, hogy a közszolgáltatási személyszállítás országos gerincét a környezetkímélő vasút képezze. Ennek egyik fontos eleme lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 2. terminál vasúti kapcsolatának megteremtése, amit a MÁV is kiemelten fontosnak tart.

A MÁV elnök-vezérigazgatója ismertette, a hatályos kormánydöntés szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya-Kispest állomásról indulna egy leágazás a 100-as vonalon a repülőtér érintésével, ami Monornál térne vissza a fővonalra. Ennek a tervezési munkáját a NIF Zrt. már elvégezte, jelenleg az építési engedélyezési eljárás folyik.

Ehhez kapcsolódóan a vasúttársaság javasolja, hogy Kőbánya-Kispestről közvetlen vasúti összeköttetést létesítsenek a Keleti pályaudvarra is, ahonnan 15 percenként indulhatnának vonatok a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, ez a Keleti pályaudvarról 20 perces eljutást tenne lehetővé a repülőtérre.

forrás: napi.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése