A Balaton felett köröznek majd a világ legjobb műrepülő pilótái: elindult a Red Bull Air Race

Az idén leköszönő világbajnokság versenyzői mellett Besenyei Péter is bemutatózni fog Zamárdiban.


Tizenkét budapesti futam után ezúttal a Balatonon, Zamárdiban mérik össze tudásukat a hétvégén a világ legjobb pilótái a Red Bull Air Race műrepülő-verseny idei harmadik állomásán, amely az utolsó előtti rendezvény a sorozat történetében.

A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy

az idei lesz a Red Bull Air Race történetének záróidénye, jövőre ugyanis már nem rendeznek versenyt, amelyből a sorozat 2003-as megalapítása óta több mint kilencvenet tartottak meg.

A műrepülős világbajnokságnak is tekintett sorozat az idén február elején Abu-Dzabiban indult, eredetileg nyolc állomása lett volna, de júniusban Kazanyban rendeztek viadalt, amely után Zamárdi következik, az utolsó futamot pedig Japánban tartják szeptember elején.

Idén márciusban dőlt el, hogy Budapest helyett a Balaton-parti város rendezi majd a világbajnokság magyar fordulóját, miután a fővárosi lakosság állandó panaszai miatt Tarlós István bejelentette: Budapesten nem rendezhetnek többet futamot. Január végén a műrepülő-világbajnokság szervezői mégis felvették a versenynaptárba a magyar Red Bull Air Race-t, ám a főpolgármester nem adott engedélyt a sportesemény megtartására.

Zamárdiban már pénteken megkezdődött a felkészülés a versenyhétvégére.

Az úgynevezett Master Classban 14, míg az utánpótlás-versenyzőket felvonultató Challenger Classban 12 műrepülő-pilóta méri össze tudását a Balaton felett szombaton és vasárnap. A Challenger Class mezőnye szombaton 14.45-től és vasárnap 12 órától is versenyez majd, a Master Class időmérőjét szombaton 16.05-től rendezik, a döntőre pedig vasárnap 15.05-től kerül sor.

Az összetett pontversenyben két futam után a japán Muroja Josihide áll az élen, mögötte a címvédő cseh Martin Sonka a második, míg az ausztrál Matt Hall a harmadik.

A nézőket különböző kiegészítő programokkal is várják a szervezők, így mindkét napon lesznek repülőgépes és helikopteres bemutatók, köztük Besenyei Péter műrepülős produkciói.

Részletes programajánlónkat IDE KATTINTVA érheted el.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Close Menu