BL-selejtező - Rebrov: a Valletta erős és agresszív játékstílust képvisel

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgóinak elsősorban mentálisan kell felkészülniük a máltai Valletta FC kemény játékstílusára a Bajnokok Ligája-selejtező második körében.

 
"Nem a legjobb kvalitású játékosok alkotják, de nagyon jó felépítésűek és ennek megfelelően erős és agresszív játékstílust képviselnek" 

- mondta a keddi sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére az ukrán szakember, aki kijelentette, azt várja csapatától, hogy a saját játékára koncentráljon.
   
Rebrov kifejtette, tisztelni kell minden ellenfelet, mindegy, milyen országból jön, mert a BL-ben minden csapat erős. Éppen ezért úgy véli, kemény összecsapásra kell számítani, mert a szigetországiak az első körben is erős riválist ejtettek ki, ugyanis azt a luxemburgi F91 Dudelange-t búcsúztatták, amelyik egy éve az Európa-liga főtábláján szerepelt.
   
"Boldog vagyok itt. Jó a kapcsolatom a játékosokkal és a vezetőkkel is" 

- mondta hétfői szerződéshosszabbításáról Rebrov, aki a szerdai találkozóval kapcsolatban még annyit elárult, nem ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint a bolgár Ludogorec elleni kettős győzelem alkalmával, mivel a mostani rivális teljesen más stílust képvisel.
   
A kapus Dibusz Dénes nem bánna, ha ezúttal kevesebb dolga lenne. Szerinte a Valletta FC a kontrajátékra fog alapozni, és oda kell majd figyelniük, amikor az ellenfél váratlanul letámad.
   
"Olyan eredményt kell elérni, hogy joggal bizakodjunk a továbbjutást illetően a máltai visszavágón" 

- jelentette ki a válogatott hálóőr.
   
A BL-selejtező második fordulójában a Ferencváros szerdán 20 órától fogadja a Valletta FC-t a Groupama Arénában, a visszavágót jövő kedden rendezik Máltán.

FORRÁS: mti
Close Menu