Csaknem egy hét után ismét működik az Európai Unió műholdas navigációs rendszere

Közel egy hét után ismét működik az Európai Unió műholdas navigációs rendszere (Galileo), bizonyos zavarok azonban még elképzelhetők - jelentette a Politico pénteken.

 
Az eddig mintegy tízmilliárd eurós európai uniós finanszírozásból kiépített rendszer az előző hét második felében állt le, máig nem teljesen tisztázott okokból.
   
"Olyan eszköz működésében keletkezett a hiba, amely az irányítóközpontokban a műholdak pályáit jelzi előre, és amely a navigációs üzenet kiszámítására szolgál" 

- mondta az üzemeltető csapat egyik névtelenül nyilatkozó tagja a brüsszeli hírportálnak.
   
Sajtóhírek szerint a kutatási és mentési műveletek során még használható volt a Galileo, a többi felhasználót pedig automatikusan az amerikai GPS-re terelték át.
   
A Galileo még mindig a tesztelés fázisában van, miután hosszú késések után 2016-ban indította el kezdeti szolgáltatásait a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára.
   
Eddig huszonhat műholdat lőttek fel, a tervek szerint még négyre van szükség ahhoz, hogy a rendszer teljes kapacitással üzemelhessen.
   
A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az EU és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítsék Európát az amerikai GPS-rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

forrás: MTI
Close Menu