Felesége is segítette a bankrablót

Az ügyészség szerint felesége segítette a két bankfiók kirablásával gyanúsított férfit, ezért mindkettejük letartóztatását indítványozzák - közölte a Pest Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
 
A rendőrök szerdán vették őrizetbe a férfit, aki a gyanú szerint két hét alatt két pénzintézetet rabolt ki Pest megyében. A férfi június 18-án egy üllői, majd július 1-jén egy Bugyin található pénzintézetben - fegyverrel, vagy annak utánzatával - készpénz átadására kényszerítette az ott dolgozókat, majd elmenekült.
   
Az ügyészség közleménye szerint a házaspár anyagi helyzete 2019 nyarára nehézzé vált, tartozásaik halmozódtak fel. A férfi elhatározta, hogy felesége segítségével kirabol egy bankfiókot Üllőn.
   
Június 18-án reggel autójukkal érkeztek a pénzintézethez, a nő ügyfélként ment be, körülnézett, majd a látottakról beszámolt férjének. Némi várakozás után a férfi ment be, egy lőfegyvert vagy annak utánzatát az egyik alkalmazottra szegezte és pénzt követelt. A bankfiók dolgozói több mint egymillió forintot adtak át neki. A megszerzett pénzzel elhajtottak.
   
A házaspár július 1-sején azonos módon követett el rablást Bugyi nagyközségben, és több mint egymillió forintot szereztek meg.
   
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói másnap elfogták és őrizetbe vették a házaspárt.
   
Az ügyészség szerint a szökés, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye és a bűnismétlés eshetősége miatt indokolt a házaspár letartóztatása, annak elrendelését a Monori Járási Ügyészség indítványozta.

forrás: MTI

Close Menu