Hivatalos: elindult McDonald's házhoz szállítása Budapesten

A Netpincéren már fellelhető a gyorsétterem, de egyelőre csak a főváros néhány pontjára szállítanak.



A próbaüzemmel startoló program lassan bővül majd és végül az egész országban elérhető lesz.
Ez azt jelenti, hogy 89 McDonald's-ból, köztük 49 budapesti étteremből rendelhetünk majd.
Addig viszont még türelemmel kell lennünk, ugyanis egyelőre csak néhány fővárosi étterem körzetére, pl. a belváros Kiskörúton belüli részeire terjed ki a szolgáltatás.
A dobásról az étteremlánc is nyilatkozott.
A július 9-én induló/elindított próbaüzem célja, hogy a Partnerünkkel, a Netpincérrel közösen indított házhoz szállítás szolgáltatás országos bevezetését előkészítsük.
A McDelivery jelenleg néhány budapesti éttermünk körzetében elérhető, a kiszállítást végző éttermektől meghatározott távolságra lévő címekre tudnak vendégeink rendelni. Az éttermek számát a tesztidőszak tapasztalatainak felhasználásával a későbbiekben fokozatosan bővítjük majd.
A kiszállítást végző étteremből a kedvenceiket 11.00-22.00 óra között rendelhetik meg vendégeink a NetPincér weboldalán. A NetPincér weboldalán és applikációban akkor jelennek meg a McDelivery szolgáltatásban résztvevő McDonald’s éttermek, ha az adott címen elérhető a házhoz szállítás."
- válaszolták a G7 megkeresésére.
Close Menu