A Honvéd fellebbez, az UEFA eljárást indított a kispestiekkel szemben

A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.

 
Mendelényi Dániel klubtulajdonos a keddi sajtótájékoztatón kiemelte: nem adják fel a jogi harcot, és bár nem kizárt, hogy "ezt a mérkőzést nem a Budapest Honvéd nyeri meg", de attól még igazuk lehet.
   
"Szeretnénk továbbá elérni, hogy a Craiova súlyosabb büntetést kapjon" 

- mondta.
   
A román csapatnak 60 ezer eurót kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania.
   
Kun Gábor ügyvezető igazgató közölte: a Honvéd ellen is eljárást indítottak szurkolói rigmusok miatt.

forrás: MTI
Close Menu