A tudósok szerint a hosszú élet titka az alkohol

A Kaliforniai Egyetem neurológusai még 2003-ban kezdtek bele abba a hosszú távú kutatásba, melynek keretében 1700 embert és az ő napi szokásaikat vizsgálták, hogy azok milyen hatással vannak a hosszú élettartamra.


Meglepő eredményeket kaptak. Például azt, hogy akik mindennap megisznak 2 pohár alkoholt, sört vagy bort, ők 18%-kal csökkentik annak valószínűségét, hogy korán távoznak az élők sorából, és hozzájuk képest azok, akik 15-45 percet edzenek naponta, csak 11%-kal.

Nincs rá magyarázatom, de határozottan hiszem, hogy a szerény mértékű ivás támogatja a hosszú élettartamot, 

- mondta ennek kapcsán a kutatást vezető neurológus, Dr. Claudia Kawas egy konferencián. És nem is ez volt az egyetlen érdekes megfigyelésük.

Például azt is megfigyelték, hogy akik mindennap legalább 2 csésze kávét isznak, 10%-kal csökkentik a korai elhalálozási esélyüket, akik pedig nem kórosan, hanem csak egy picit túlsúlyosak, ők 3 %-kal. Dr. Kawas summázata utóbbiról az volt, hogy

Az nem rossz, ha fiatalon vékony vagy, idősebb korban annak lenni viszont nem túl jó.
És ezzel még nincs vége. Meglepő módon a hobbi az, ami a leginkább növeli a hosszú élet esélyeit. Akinek van, és naponta foglalkozik is vele kábé 2 órányit, annak 21%-kal lesz kevesebb az esélye arra, hogy korán hal meg, mint annak, akinek nincs hobbija a munkája mellett.

Mindezt elhiszed? Nem hiszed? A végén majd úgyis kiderül.

forrás: ragazze.hu
Close Menu