Háromszázmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Wizz Air

Ismétlődő jogsértések miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala első fokon a Wizz Air légitársaságra - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.
 

Tuzson Bence tájékoztatása szerint a hivatal az elmúlt két hónapban hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Airrel szemben. Ezekből ötben állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést. Hangsúlyozta: ismétlődő jogsértés esetén a lehető legszigorúbb büntetésre számíthatnak a fogyasztókat megkárosító társaságok, ezért a kormányhivatal első fokon 300 millió forint bírságot szabott ki, erről tájékoztatták a légitársaságot.
 
Tuzson Bence kifejtette, "minden esetben a legszigorúbban fellépünk az utasok megtévesztésével, megfelelő tájékoztatásuk elmulasztásával, illetve az ellenük tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben".
 
A kormányhivatal a május 25-i Frankfurt-Budapest, a június 6-i London-Budapest, a június 19-i Brüsszel-Budapest, a június 25-i London-Gatwick-Budapest és a június 30-i Marosvásárhely-Budapest járattal kapcsolatban állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést.
 
A Wizz Air június 25-i London-Gatwick-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, június 30-án pedig a Marosvásárhely-Budapest járatnál a helytelen utastájékoztatás és az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított magatartás miatt indult eljárás.
 
A Wizz Air az MTI megkeresésére csalódottságának adott hangot a döntéssel kapcsolatban, leszögezték ugyanakkor, hogy elsőfokú, nem jogerős ítéletről van szó, amelyet tanulmányoznak és további nyilatkozatokat ezzel kapcsolatban nem tesznek.
 
Hozzátették: az elmúlt három hónapban a Wizz Air több mint 60 ezer repülőjáratot üzemeltetett sikeresen, amelyek közül a nyári főszezonban kevesebb, mint 1 százalék szenvedett el jelentősebb késést, vagy kellett törölni a járatot. A Wizz Air közleményében elnézést kért az utasoktól és azt írta, mindent megtesznek, hogy csökkentsék a működési zavarokat.
 
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a múlt héten közölte, hogy elfogadta a Wizz Air kötelezettségvállalását egy másik kifogásolt ügyben, a Wizz Flexszel kapcsolatban, így a szolgáltatást 2010 óta igénybe vevő fogyasztóknak együttesen 250 millió forint kompenzációt fizet a légitársaság, és a díjkülönbözetet is megkapják azok, akik igénybe vették a szolgáltatást és az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegy ára, mégis a magasabbat kellett kifizetniük.
Close Menu