Hatalmas Malév-relikvia – előkerült, de hová kerül?

A reklámtáblát az új körforgalom kialakításakor találták meg, és az Aeroparkban lehetne kiállítani. Az új repülési múzeumról továbbra sincs döntés.

Hamarosan megkezdődik az építése annak a turbókörforgalomnak, amelynek köszönhetően gyorsabbá és egyszerűbbé válik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti megközelítése. Az építés előkészítéseként a héten elbontották azt a mintegy 20 tonnás reklámhidat, amely évtizedek óta a Terminálra vezető út felett magasodott. A felső reklámréteg eltávolításakor váratlan meglepetés fogadta a munkálatot végzőket: előbukkant ugyanis a múlt egy darabja, a hatalmas Malév reklámtábla – hangzik a Budapest Airport szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye.


A hirdetés 1997-ben jelent meg először a monumentális reklámhídon, és – mint kiderült – azóta is ott lapult a fölé került reklámfelület alatt. A kivitelezők pénteken éjszaka, szigorú biztonsági intézkedések mellett végezték a húsztonnás reklámhíd bontását, amit néhány óra leforgása alatt, zökkenőmentesen sikerült megvalósítani. Ennek részeként leszerelték a 2012-ben megszűnt nemzeti légitársaság hirdetményét is, oly módon, hogy azt sértetlenül megőrizhessék.

A múlt ezen ereklyéjét a Budapest Airport nagy örömmel ajánlja fel a megújuló Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak. A repülőtér-üzemeltetőnek kiemelten fontos, hogy a valamikori nemzeti légitársaság emléke fennmaradjon az utókor számára – ehhez pedig nem is lehetne méltóbb helyet találni, mint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

A reklámplakát felajánlása nem az első együttműködés a Budapest Airport és a Múzeum között. Komoly múltra tekint vissza a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) által üzemeltetett Aeroparkkal közös munka is: a látogatók itt egyebek mellett olyan régi repülőgépeket tekinthetnek meg, amelyeket a Közlekedési Múzeum biztosít az LKK-nak – zárul a reptérkezelő közleménye.

Portálunk olvasói pontosan tudják: a repüléstörténeti gyűjtemény szempontjából a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum megjelölése, mint a reklámtábla kiállítási helyszíne, egyelőre nem igazán egyértelmű. A múzeum új helyszíne, az Északi Járműjavító helyén, illetve csarnokaiban kialakítandó új épület-együttes, az egykor a Petőfi-csarnokban őrzött, rendkívül gazdag gyűjteményt nem fogadja be, maximum úgymond ízelítőül talán egy repülőgépet állítanak ki, az elraktározott kollekció elhelyezéséről nincs, és értesüléseink szerint egyhamar nem is várható döntés.

Erről a nyitott kérdésről legutóbb, a tervpályázatok kiállításakor sem esett szó, Vitézy Dávid főigazgató egy korábbi nyilatkozatában a speciális gyűjtési területek kiállítására említette kiváló példaként a Légiközlekedési Kulturális Központtal közösen működtetett ferihegyi Aeroparkot, „amely a múzeum nagyobb, a közelmúltból származó repülőgépeinek is helyet ad” - amibe tehát nem értendő bele a PeCsa-féle anyag.

Információink szerint az LKK továbbra is szorgalmazza korábbi koncepcióját, miszerint a most az Aeroparkban lévő gépek és a raktárban pihenő gyűjtemény darabjai számára  együttesen, egy – a régi 1-es terminál körzetében kialakítandó – múzeumi részleg lehetne a legjobb otthon, ha a Járműjavító átépítése mellett a döntéshozóknak egyszer erre is jut majd idejük, energiájuk, és elő lehet teremteni az ehhez szükséges pénzt.

Addig is, a most előkerült Malév-relikvia logikus kiállítási helyszíne valóban az Aeropark lehetne, amelynek szomszédságában a tábla valaha állt, és ahol az egykori Malév-gépek, és más, háború utáni légiközlekedési emlékek most is láthatók.

forrás: iho.hu
Close Menu