Korda György, a tőle megszokott eleganciával válaszolt az őt megfenyegető Mészáros Lőrincnek

Nagy felháborodást keltett, ahogy Mészáros Lőrinc megfenyegette Korda Györgyöt, aki ki merte mondani nyíltan mit is gondol a kormányról és alattvalóiról. 


Mészáros Lőrinc megígérte Gyuri bácsinak, hogy el fogja intézni azt, hogy soha többé ne hívják sehova fellépni, amennyiben nem hagy fel a kormány és a saját személye lejáratásával.

Mint ahogy azt megszokhattuk a művész úrtól, igazi eleganciával válaszolt Mészáros úrnak:

" Tudja Mészáros úr, Önök már a véleménynyilvánítás szabadságát is el akarják venni tőlünk, de ezt én nem tűrhetem. Megvásárolta az összes lapot, hogy a sajtókba még véletlen se kerüljön bele olyan ami árthat magának vagy a kormányának. Vagyis az IGAZSÁG! De az emberek véleményét nem veheti meg. Legalább is az enyémet biztosan nem. Azzal, hogy megfenyegetett nem ért el semmit. Maximum annyit, hogy ismét megmutatta az igazi arcát. Aki maga vagy a kormánya ellen van, azt el kell takarítani. 

Nem maga az első aki ezt akarja tenni velem. Sok mindent megéltem. Különböző rendszereket, ahol csak azt lehetett énekelni amit leírtak nekünk, mert ha nem akkor komoly retorzióban részesültünk. Ennek a rendszerváltással vége lett. Önök most ugyanerre készülnek.

Tehet bármit, de én az 50 éves pályafutásom alatt már letettem annyit az asztalra, hogy az emberek ne felejtsenek el. "

forrás: rtl-klub.me
Close Menu