Nemzetközi drogkereskedő-hálózat tagjait fogták el Budapesten

Nemzetközi kábítószerkereskedő-hálózat tagjait fogták el a rendőrök Budapesten: a horvát, magyar és koszovói gyanúsítottat egy 115 milliós marihuánaszállítmány elosztásakor érték tetten a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

   
A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a három férfival szemben.
   
A hálózat tagjait úgy sikerült elfogni, hogy a KR NNI nyomozóinak tudomására jutott: jelentős mennyiségű kábítószer cserél gazdát csütörtökön a fővárosban, ezért bűnügyi akciót szerveztek az üzletet lebonyolító férfiak elfogására.

A rendőrök mindhárom férfit ellenőrizték, majd a X. kerületben átvizsgálták azt a kisbuszt, amelyben a kábítószert tartották.

A jármű rakterében két dobozban összesen 46 kilogramm lefóliázott növényi törmeléket találtak a nyomozók. A lefoglalt anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána, amely súlya alapján többszörösen meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke mintegy 115 millió forint - olvasható a közleményben.
   
A KR NNI nyomozói az elfogott 32 éves horvát, 57 éves magyar, valamint 23 éves koszovói állampolgárt előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

forrás: MTI
Close Menu