Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - Október közepétől lehet csönd éjféltől hajnalig a reptér környékén - 2220

Breaking

2019. augusztus 1., csütörtök

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - Október közepétől lehet csönd éjféltől hajnalig a reptér környékén

Elkészültek a tervek a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zajterhelésének csökkentéséről.


Járatonként 1000 eurós zajterhelési díjat kell majd fizetniük azoknak a légitársaságoknak, amelyek repülői az úgynevezett mélyalvási időszakban, vagyis éjfél és hajnal 5 óra között szállnak le a ferihegyi repülőtéren - jelentette be sajtótájékoztatóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Tarlós István budapesti főpolgármester.

A zajterhelési díjat a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szedi be, és a légikikötő környezetében lévő házak hangszigetelési pályázatainak támogatására fordítja.

Az északai repülés visszaszorítása érdekében bevezetnek egy másik változtatást is: 5 csomóról 10 csomóra emelik a megengedett hátszél mértékét azon a kifutópályán, ahová át fogják terelni az egyébként Budapest felett le- és felszálló repülőgépeket. Ezzel párhuzamosan kiépítenek egy interaktív zajmonitoring rendszert.

Hatról 13-ra emelik a zajmérési pontok számát, a 18. kerületi lakosok pedig zajmérő eszközöket igényelhetnek az önkormányzattól, hogy összehasonlíthassák a hivatalos adataikat az ővéikkel. Készítenek egy mobiltelefonos alkalmazást is, amelyen a lakók jelezhetik, ha mégis vannak éjszakai repülések, vagy ha azok túl hangosak.

Az egész új rendszer várhatóan október közepére készül el,
a repülőtér környékén élők tehát akkor számíthatnak csendre éjfél és hajnal 5 óra között.

forrás: infostart.hu
nyitókép: Illyés Tibor