Önkormányzati fejlesztések a számok tükrében

Öt esztendő alatt 4 milliárd forintal nőtt városunk vagyona.


• Külső forrásokból, azaz támogatások és pályázatok révén nagyságrendileg 2 MILLIÁRD FORINTOT könyvelhettünk el.

• Csaknem 900 MILLIÓ FORINTÉRT vásároltunk ingatlanokat.

• Iskoláink és óvodáink korszerűsítésére 1,1 MILLIÁRD FORINTOT fordítottunk.

• Mintegy 2,2 MILLIÁRD FORINTBÓL építettünk új intézményeket és újítottunk fel régieket.

• Tettük ezt úgy, hogy minden meglévő forintunkhoz egy másikat pályázatok útján szereztünk, azaz megdupláztuk forrásainkat.

• A vecsési egészségügyi ellátórendszer színvonalas működtetésére és bővítésére csak ebben a ciklusban hozzávetőleg 2 MILLIÁRD FORINTOT költöttünk el. A Mentőállomásra és Alapellátási Központra 1 MILLIÁRD FORINTOT, a Szakorvosi Rendelőintézet működtetésére 750 MILLIÓ FORINTOT.

• Az Egészséges Budapest Program keretében elnyert támogatás 293 MILLIÓ FORINT.

• Az elmúlt ciklusban összesen mintegy 1,25 MILLIÁRD FORINTBÓL 13 000 folyóméter út, 250 MILLIÓ FORINTBÓL pedig 9 700 folyóméter járdaszakasz újult meg.

• Több mint 500 MILLIÓ FORINTBÓL szépültek meg parkjaink, a városi és intézményi játszótereink. További 550 MILLIÓ FORINTOT fordítottunk műfüves labdarúgópályákra, gumírozott futópályákra és labdázókra, valamint az iskolaióvodai udvarokra.

• Szociális támogatásokra és ellátásokra – gyermekétkeztetés, nyári napközi, rászorulók segítése stb. – évente közel 100 MILLIÓ FORINTOT költünk.

• A ciklust az új ravatalozó avatásával nyitottuk, amely összesen mintegy 100 MILLIÓ FORINTOS kiadást jelentett.

Még több infó itt található!

forrás: vecses.hu
Close Menu