Öt dolog, amit megtanulsz a gólyatáborban

Biztos, hogy minden leendő elsőéves izgatottan várja már a gólyatábort, hatalmas élmények és tapasztalatok százai várnak majd rájuk. Ebből szedtünk össze néhányat - olvasható az eduline.hu-n.


1. Rájöttök, hogy képesek vagytok három-négy napig folyamatosan bulizni.

2. Ráébredtek, hogy - 460-as ponthatár ide vagy oda - nem csupa okostojással kell eltöltenetek a következő három/négy/öt évet.

3. Már a gólyatáborban kiderül a felsőévesek tapasztalataiból, hogy egy csomó olyan tantárgyatok lesz, aminek az égvilágon semmi köze nincs a szakhoz.

4. Eljön az a perc, amikor nem érzitek kínosnak, hogy két kifeszített madzag között rákjárásban kell végigmásznotok, egymás nyakában ülve kell koreográfiát bemutatnotok vagy éppen egy saját dalt kell írnotok a HÖK-ösök szépségéről - csak azért, hogy a csapatotok nyerjen egy kör sört.

5. Rájöttök, hogy a legigazabb barátságok akár egy gólyatábor alatt is elkezdődhetnek, és az egész egyetem alatt végigkísérhetnek majd.

(Eduline)

forrás: kamaszpanasz.hu
Close Menu