Repülőgépen csempésztek gyerekeket Athénből Budapesten át

Embercsempészés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt elfogott a budapesti Repülőtéri Rendőri Igazgatóság egy iraki férfi és egy szír nőt, akik más nevére kiállított útlevéllel utaztattak gyerekeket, két fiút és két lányt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján.

   
A férfit és a nőt kedden fogták el, őrizetbe vették őket és gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.
   
A két felnőtt és a négy gyerek Athénból érkezett repülőgéppel a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre kedden késő este. Az iraki férfi két kisfiúval, a szír nő két kislánnyal akart Magyarországra belépni. A nő és a négy gyerek más nevére kiállított görög útlevéllel, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezett.
   
Az intézkedés során a rendőrök azt is kiderítették, hogy a 49 éves férfival lévő 10 éves afgán és 9 éves iraki kisfiút Ausztriában akarták átadni rokonainak, míg a 28 éves szír nő saját 6 éves és 4 éves kislányait szintén egy osztrák városba akarta eljuttatni.
   
A négy gyermeket ideiglenesen a fóti gyermekotthonba vitték, sorsukról idegenrendészeti eljárás keretében döntenek.

forrás: MTI

Close Menu