2023-ig a MÁV saját forrásból 50 vasútállomást újít fel

A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot  fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
   

Homolya Róbert hozzátette, a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki az "50 megújuló állomás" elnevezésű karbantartási program állomásait.
   
Elsősorban a Budapest - Cegléd - Szolnok (100A vonal) és a Budapest - Vác - Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS emeletes motorvonatok is ezeken a vonalakon szállítják majd az utasokat.
   
A 100A vonali megállók közül bekerült a programba Kőbánya-Alsó, Kőbánya-Kispest, Pilis, Monor és Vecsés is, a 70-es vonalnál pedig Szob, Sződ, Sződliget, illetve Dunakeszi-Gyártelep állomás.
   
Az elővárosok leterheltségét mutatja, hogy a Budapest - Cegléd - Szolnok vonalon közlekedő vonatokat évente 15-19 millió utas veszi igénybe - mondta, és kiemelte, hogy ezen a szakaszon Zugló állomáson és Kőbánya-alsón zajlanak a munkálatok, utóbbin eltávolították az épület burkolatát, kicserélték a perontetőt és felújították a pályaszakaszt. A további feladatok közé sorolta az utasforgalmi terek kifestését. Az átalakítások célja, hogy európai, az utasokhoz méltó környezetet tudjanak kialakítani - jelentette ki a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója.   

Kérdésre elmondta azt is, hogy az egyes megállók karbantartására mintegy 300-400 millió forintot fordítanak, az épületek állapotától függően. Hozzátette, a munkálatokat a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. végzi.
   
Arról is beszámolt, hogy a program részeként folytatódik a Keleti Pályaudvar felújítása is, a tervek között szerepel, hogy még év végéig átalakítják a vizes blokkot, jövőre pedig elkezdődik a jegypénztárak felújítása.

forrás: MTI
Close Menu