A birtokviták bizonyos értelemben meghatározó részei voltak a középkor világának, hiszen a föld használati joga képezte a társadalmi berendezkedés egyik tartópillérét. Hiába vonatkozott azonban számos regula azok forgalmára, úgy látszik, ez akkor sem akadályozta meg az ügyeskedőket abban, hogy tiltott módszerekkel, szinte szervezett módon próbáljanak meg ügyeskedni a tulajdon- és használati viszonyokkal.
Vajon valóban ingatlanmaffia működött Vecsés környékén a XIV. században? Erre a kérdésre keresi a választ Körmendi Tamás tanulmányában, mely az MTA egyik kutatóközpontjának égisze alatt, a „Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport kiadványában jelent meg. A szerző egy nem mindennapi birtokügyletet mutat be írásában, és világít rá egyúttal néhány néhány sajátos körülményre, fogalom- és gondolkodásmódbeli sajátosságra, amelyek az akkori ingatlanügyek bonyolításában szerepet játszottask.
A vecsési Mátyás-fiak rejtélyes birtokügyei
1345 november 1-jén a budafelhévízi konvent előtt a vecsési Mátyás fiai, Miklós és Jakab az elhunyt apjuktól rájuk szállt minden vecsési birtokukat három márkáért tíz évre elzálogosították Petermann fiának, egy bizonyos Jakab pesti polgárnak. Az erről beszámoló feljegyzés azért is érdekes, mert ekkor bukkan fel az írásos emlékekben legkorábban Vecsés falunak a régészeti kutatás tanúsága szerint valójában Árpád-kori eredetű temploma. De azért is fontos ez az oklevél, mert a benne szereplő Miklós és Jakab nevével más korabeli iratokban is találkozhatunk - írja a kutató.
1363 október 3-án a Mátyás-fiak arról nyilatkoztak a budai káptalan előtt, hogy az atyafiságukhoz tartozó néhai Pál fia, Miklós egykori vecsési birtokrészét — amelyet elhunyt rokonuk után örököltek — annak tartozékaival és a vecsési templomban való megfelelő részesedéssel együtt átengedték sógoruknak és fiainak, azaz lánytestvérük volt férjének és fiainak.
A birtokügylet indoklása különösképpen izgalmas.
Miklós, Jakab és István egyrészt lánytestvéreiknek, Margitnak és Ilonának a hozománya, valamint a nekik mint árva menyasszonyoknak családjuk részéről járó jegyajándék és az ugyancsak őket megillető leánynegyed fejében mondtak le a nemrég kezükre jutott javakról.
Ez a korszakban szokványos megoldásnak számított.
A menyasszonyt a házasságkötésekor megillető javakat gyakran csak utólag adta ki családja, és főleg a kevésbé vagyonos famíliák kényszerültek sokszor arra, hogy ezt a kötelezettségüket pénz helyett ingatlannal váltsák meg. Másrészt viszont Miklós, Jakab és István ugyancsak néhai rokonuk egykori vecsési birtokrészének átengedésével teljesítette egy további kötelezettségét is.
Az oklevél szerint ugyanis vérdíjjal tartoztak bizonyos Miklós fia, János meggyilkolásáért.
Ez már cseppet sem számít szokványos esetnek.
Ráadásul halvány nyomok arra mutatnak, hogy a három fivér más esetekben sem feltétlenül a törvények és jogszokások által meghatározott keretek között igyekezett biztosítani a boldogulását.
Mire alapozza ezt a kutató?
Körmendi Tamás bemutat egy esetet, melyben a Mátyás-fiak, és az említett Petermann fia, Jakab az érintett. A budai káptalan előtt azért jelentek meg néhány évvel később, 1368-ban, mert Jakab tőlük és más nemesektől is korábban zálogba vett hatalmas földeket, 32 márka ezüstért. Ezeket viszont a tulajdonosok nem tudták kiváltani, így azok a pénzt kölcsönzőt illetik. A káptalannak kellett volna a megállapodásról kiállítani az oklevelet.
S itt van a csavar a történetben.
A Mátyás-fiak azt állították, hogy Jakab nemhogy a jog szerint neki járó földekre nem tart igényt (még azokat a vecsési birtokokat is átengedve Miklósnak, Jakabnak és Istvánnak, amelyeket eredetileg nem is tőlük vett zálogba), de lemond a kártérítésről is, amelyre azért formálhatna jogot, mert vele a vecsési fivérek hatalmaskodtak, vagyis erőszakoskodtak és befolyásolni próbálták.
Kényszerítés - avagy hatalmaskodás?
Ez azért különösen figyelemre méltó, mert
a hatalmaskodás akkoriban - a korszak fogalmai szerinti - a legsúlyosabb személy és vagyon elleni bűncselekménytípusnak számított.
Furcsa állítás, de a három testvérnek ekképpen állítólag
az egész Vecsés falu birtokába jutott volna, ám hálájuk jeléül annak negyedrészét visszaadták jótevőjüknek.
Az iratot olvasva nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy az amúgy erőszakos egyéniségnek tűnő Mátyás-fiak nem szépszerével vették rá Jakabot erre a számára rendkívül előnytelennek tűnő egyezségre - írja a kutató. Ha mástól nem is, attól talán tényleg tarthatott a pórul járt pesti polgár, hogy ha jogos igényéért pereskedik, akkor elhúzódó jogvitára számíthat, és ha nyer is, akkor sem biztos, hogy zálogadósai békén hagyják majd a vecsési földek miatt.
Visszatérő ügyfelek
A gyanút csak tovább erősíti, hogy alig nyolc nappal a fenti bejelentést követően, 1368 június 15-én a három fivér ismét felkereste a budai káptalant, és ott két zálogügyletről is bejelentést tettek. Egyfelől közösen előadták, hogy Jakab összesen 19 aranyforintért (mintegy 4,75 márka ezüst értékben) három évre újra zálogba vette tőlük Pál rokonuk fiának vecsési jószágainak felét. Nem árt megjegyezni, hogy az említett Miklós falubéli földjeinek egy része pár nappal korábban még ugyanennél a Jakabnál volt zálogban,
mígnem könnyű szívvel lemondott róluk, méghozzá a jelek szerint kizárólag azért, hogy most újra fizethessen értük.
Másfelől a már sokat emlegetett három fivér közül Miklós azt is bejelentette, hogy ugyancsak Vecsésen fekvő birtokrészének harmadát és bizonyos néhai János szintén vecsési birtokrészének őt illető harmadát tíz évre elzálogosította Jakabnak húsz forintért (vagyis mintegy öt márka ezüst ára).
Az utóbbi oklevélben bizonyosan rontott névalakkal (Iohannis Pauli) szereplő egykori földbirtokos talán a budai káptalan június 7-i oklevelében szintén említett Pál fia Miklós fiával, Jánossal azonosítható. Amennyiben ez a feltételezés megállja a helyét, úgy Jakab ebben az esetben is
olyan javakat vett zálogba súlyos összegért június 15-én, amelyeknek legalább egy része nyolc nappal korábban még örökjogon és mindenféle kifizetés nélkül őt illette.
Nehéz megmagyarázni, hogy egy jómódú pesti polgárt mi indíthatott arra, hogy ne csupán valószínűtlenül csekély ellenszolgáltatás fejében engedje át vecsési javait a korábban gyilkosságban is elmarasztalt és ellene is bevallottan erőszakosan fellépő vecsési fivéreknek, de ráadásul rövid idő után még pénzt is adjon ugyanezekért a birtokrészekért, amikor újra zálogba veszi azokat. Egyáltalán nem zárható ki, hogy ezeknek az önmagukban értelmezhetetlen vagyoni ügyleteknek hátterében fizikai vagy más jellegű kényszer állhatott — ezt azonban egyértelmű forrásadatok híján bizonyítani nem lehet, így mindez természetesen nem több puszta feltételezésnél - vonja le a következtetést a kutató.
