Vajna Timi: Nagyon fáj kijönni a temetőbe

A még mélyen gyászoló Tímea a temetőben beszélget elhunyt férjével, akinek hiánya továbbra is feldolgozhatatlan számára. Az özvegy tervezi meg Andy Vajna sírkövét is.


Megható döntésre szánta el magát Vajna Tímea. A né­hai producer és a magyar filmipar megújulásáért felelős kormánybiztos, Andy Vajna özvegye, ugyanis maga tervezi meg az idén januárban elhunyt férje síremlékét.

Az utóbbi napokban többen támadták közösségi mé­diafelületeken az özvegyet, hogy elhanyagolja Vajna sírját, miközben ő utazgat a világban. La­punk ellátogatott a Fiumei úti temetőbe, ahol egyelőre valóban csak egy fejfa és némi friss virág jelzi a producer nyughelyét, ahogy Los Angelesben is, ahol Andy Amerikában élő családjának tagjai gondozzák a sírt. Akik jártasabbak a temetkezési szokásokat illetően, azok tudják, hogy sokszor egy-két évre is szükség van ahhoz, hogy egy síremléket el tudjanak helyezni, mert – ahogy a temetőben szokták mondani – addig áll be a föld.


Timi a legfrissebb Instagram-bejegyzése alapján jelenleg Los Angelesben tartózkodik, ahol fontos teendői mellett természetesen ellátogatott a Westwood Village-be is Andy sírjához. Az özvegy állítása szerint itt tud kommunikálni néhai férjével.

– Nagyon fáj kijönni a temetőbe. Soha nem éreztem még ilyet, de ilyenor (is) mindig be­szélgetek Andyvel, és mindent megköszönök neki, hogy az életem része volt és vigyázott rám. A temetés után hónapokig kell várni, amíg megsüllyed a föld, és nyolc-kilenc hónap, amíg a gyönyörű síremlék – amit saját magam terveztem elkészül gránitból – osztotta meg közösségi oldalán Timi.

borsonline.hu
Close Menu