Jótékonysági futballmérkőzés ígéretével csaltak

A három férfi 21 személynek mintegy 800 millió forint kárt okozott.



A vád szerint a román állampolgár férfi magyar vállalkozó társával 2004. és 2009. között 21 személyt ejtett tévedésbe azzal, hogy vállalkozásuk keretében jótékonysági futballmérkőzést szerveznek, melynek bevételéből 30-50%-os kamatot ígértek. 2007. évtől jogász végzettségű társuk segítette a két férfit az újabb kölcsönök felvételében. A három férfi 21 személynek mintegy 800 millió forint kárt okozott.

A Kecskeméti Törvényszék a több, mint 7 évig tartó bizonyítási eljárás után a vádlottak bűnösségét részben találta megállapíthatónak, két terhelttel szemben 5-5 év letöltendő szabadságvesztést szabott ki, a harmadik társukat pedig megrovásban részesítette. A szabadságvesztésre ítélt vádlottakat határozott időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá vagyonelkobzásra és a polgári jogi igény megfizetésére kötelezte őket.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség mindhárom vádlott bűnösségének a vád szerinti cselekményekben való megállapítása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezéssel élt, melyet a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének megállapíthatóságát mellőzve, fenntartott. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár el.

hirpress.hu
Close Menu