Nagyvárad polgármestere szerint együttműködést kell kialakítani a nagyváradi és a debreceni repülőtér között. Ilie Bolojannak a nagyváradi repülőtérrel kapcsolatos álláspontját az Agerpres hírügynökség ismertette hétfőn.
A polgármester szerint a Kolozsvár-Debrecen-Temesvár háromszögben, a debrecenitől alig hatvan kilométerre fekvő nagyváradi repülőtérnek két elméleti lehetősége van a túlélésre: vagy versengeni kezd a debreceni repülőtérrel, aminek minden bizonnyal mindkét repülőtér a vesztese lenne, vagy szövetségre lép vele.
Ilie Bolojan úgy vélte: párbeszédet kell kezdeni a debreceni polgármesteri hivatallal és a debreceni repülőtér illetékeseivel az együttműködés lehetőségéről. Szerinte a két légikikötő szövetsége azt jelentené, hogy bizonyos járatok Debrecenből, mások Nagyváradról induljanak, és ne legyenek olyan célállomások, amelyek felé Nagyváradról is, Debrecenből is járat indul. Úgy vélte: egy ilyen megegyezés segíthetné a nagyváradi repülőtér fenntartását. Nagyvárad számára pedig szerinte életbevágóan fontos, hogy mind országúton, mind vasúton, mind pedig légi úton elérhető legyen.
A polgármester azt is megemlítette, hogy a nagyváradi repülőtér ügyében kötelező lenne összefognia a városnak és a megyének, amiként Debrecenben is történik. Hozzátette: a repülőtér tulajdonosának, a Bihar Megyei Tanácsnak tett korábbi együttműködési javaslatait az utóbbi mindeddig elutasította.
A nagyváradi repülőtér helyzete kiemelt témája volt az elmúlt hónapokban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által vezetett nagyváradi önkormányzat és a Szociáldemokrata Párt (PSD) - Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciója által Bihar megyei önkormányzat politikai csatájának. Gheorghe Pasc, a bihari megyeszékhely légikikötőjének volt igazgatója azt állította: Pásztor Sándor megyeelnök megtiltotta neki, hogy külföldi légitársaságokkal tárgyaljon. Pasc szerint ezt az RMDSZ-es politikus azért tette, mert Debrecen érdekeit tartotta szem előtt. Pásztor határozottan cáfolta a vádakat.
Az elmúlt években felújított nagyváradi repülőtérről jelenleg csak Bukarestbe indulnak menetrend szerinti járatok, nyáron pedig a törökországi Antalyába és az egyiptomi Gurdakába repültek charterjáratok. A debreceni repülőtér az idén mintegy 600 ezer utassal számol. A 2012-es indulása óta ez lesz a legnagyobb növekedés a reptér életében.
MTI