Skizofrén nőt tarthatott fogva rabszolgaként egy monorierdei pár

A nőt Vecsésen találták meg, lábán lánccal, lakattal, amint egy szemetesben turkált.



Korábban mi is megírtuk, hogy egy pár a Monori Járási Ügyészség vádirata szerint évekig fogva tartott egy budapesti nőt a Monorierdőn található házukban. Az asszony állítólag betegsége miatt költözött hozzájuk még 2010-ben. Viszont amikor el akart jönni, már nem engedték. A rendőrség évekig eltűntként kereste, majd 2016-ban halottnak nyilvánították.

A nő 2017 júniusában szökött meg, majd elgyalogolt a 20 kilométerre lévő Vecsésre. A helyiek akkor hívtak hozzá rendőrt, amikor meglátták, hogy lánccal és lakattal a lábán egy szemetesben turkál. A pár ellen személyi szabadság megsértése és más bűntettek miatt emeltek vádat.

"Ő maga kopogtatott be hozzánk, befogadtuk, etettük, itattuk őt, cserébe a ház körül dolgozott, segített küllőket javítani a piacozásra szánt bicikliken. Mi csak segítettünk neki, de ő hol eltűnt, hol visszajött, csavargott mindenfelé, de mi mindig visszafogadtuk, ha visszatért"

- nyilatkozta korábban a lapnak H. Emília. Párja, Lajos azt is elmondta, hogy szerinte verőemberek láncolhatták meg az asszonyt.

"Egy nap azonban végleg eltűnt, nem tudtunk róla semmit, csak akkor, amikor úgy egy évvel ezelőtt két férfi jött hozzánk, őt keresték, és közölték: meg akarják verni. Ha tudjuk, akkor sem árultuk volna el, hol van. Lehetséges, hogy ők láncolták le."

A 24.hu azt írja: a rabszolgaként tartott nő többször is megszökött, a férfi emiatt egy idő után megláncolta őt és bezárta a pincébe, míg párjával elmentek otthonról. Egy alkalommal úgy megverte, hogy eltört a bordája. A vascsőhöz láncolt nőnek egyszer aztán sikerült kiszabadítania magát, ezután a kapun át kimászott, és a vasúti sínek mentén Vecsésre ment. Ekkor találtak rá, lánccal és lakattal a lábán.

Az áldozat, Ica a korábbi vallomásában azt állította, önként ment a párhoz, miután megismerkedett velük. Eleinte együtt evett, ivott, kávézgatott H. Lajosékkal, később azonban ez teljesen megváltozott. Szerinte esélye sem volt arra, hogy megszökjön tőlük, a pár konkrétan fogva tartotta, és bezárták, ha egyedül hagyták otthon.

A portál azt írja, a pszichológus szakértő szerint az áldozat szavahihető. Az elkövetők esetében fel sem merült az eddigi eljárás során, hogy ne lennének beszámíthatók. Váltig állítják, hogy ártatlanok.

"Egy szó sem igaz abból, hogy fogva tartottuk Icát. Jó dolga volt nálunk, és azt csinált, amit akart"

– mondta H. Lajos a 24.hu-nak.

Icát november 18-án hallgatták volna ki, de mivel belázasodott, ezt elhalasztották. A skizofrén nő jelenleg is gondozásra szorul.

szeretlekmagyarorszag.hu
Close Menu