A gyalogosok közlekedését is ellenőrzi a rendőrség Budapesten



A gyalogosközlekedést is ellenőrzi a rendőrség a szokatlanul sok baleset miatt Budapesten: hetente kétszer - előre be nem jelentett helyeken és időpontokban - razziákat tart a főváros útjain - közölte a hirado.hu pénteken.

   
Kiemelték: 2020-ban másfél hónap alatt kilenc halálos gyalogosgázolás történt a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálatai szerint a kilenc esetből hatban egyértelműen a gyalogos volt a felelős.
   
Balogh Ádám, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta, a balesetek leggyakoribb oka, hogy a gyalogosok nem a kijelölt átkelőhelyen mennek át vagy a tilos jelzés ellenére lépnek az úttestre. Egyre többször tapasztalják azt is, hogy a gyalogosok olyan tevékenységet végeznek, ami eltereli a figyelmüket a közlekedésről, és nem néznek körül: telefonálnak, üzenetet írnak vagy éppen zenét hallgatnak.
   
A BRFK szerint kirívóan sok haláleset történt az idén a figyelmetlenség miatt, ezért halálos gázolások felvételeivel szeretnék figyelmeztetni a lakosságot arra, hogy körültekintően közlekedjen.
   
Azt írták: a halálos és az elütéses balesetek visszaszorítása érdekében a BRFK megkezdte a gyalogosok közlekedésbiztonsági ellenőrzését, ezt főként forgalmas kereszteződésekben végzik. A hirado.hu-nak küldött tájékoztatásuk szerint a cél a gyalogosok közlekedési moráljának javítása.

MTI
Close Menu