Angliába utaznál? Ezt kell tudnod a brexit utáni helyzetről

Néhány fontos információ, amivel nem árt tisztában lenni, mielőtt meglátogatjuk Nagy-Britanniát.



Január 31-ével végleg kilépett az Európai Unióból Nagy-Britannia, ezzel pedig több területen is megváltoznak a játékszabályok. A turistákra vonatkozó figyelmeztetésekre ajánlott odafigyelni, mert a brit szigetre tartó utasok megdöbbentő problémákba ütközhetnek, ha nem tájékozódtak kellőképp az új felállásról – írja a CNN.

Mi változik?

Noha az Egyesült Királyság február elejétől kezdve már nem az EU tagállama, továbbra is egységes piac és vámunió részét alkotja az átmeneti feltételek szerint.

Az egyezmény 2020 december 31-ig tart, amikorra remélhetőleg új kereskedelmi megállapodást, biztonsági szabályokat és bevándorlási törvényeket hoznak létre. Az egyezmény hiánya ismét hosszúra elnyúlt procedúrát okozhat, ami mindegyik fél szeretne elkerülni.

Az átmeneti időszakban az utazási feltételek ugyan azok maradnak, mint a korábbi években. Szóval idén még nem lesz szükség vízumra vagy útlevélre ahhoz, hogy megnézzük a brit őshazát.

Azt egyelőre még nem tudni biztosan, hogy a világlátók milyen kellemetlen problémákkal találhatják szembe magukat 2021-től, ugyanis az átmeneti időszakon túli tárgyalásokat hivatalosan csak februártól kezdhetik meg.

Priti Patel, az Egyedült Királyság belügyminisztere elmondta, hogy azt szeretnék elérni, hogy az utazás és a szabad munkaerő áramlás vízummentes lehessen az EU polgárai számára. A tervek szerint egy új európai utazási információs és engedélyező szervezetet (ETIAS) hoznának létre Nagy-Britanniában, amin keresztül a helyi lakosok, a mostani személyigazolvány ellenőrzéshez hasonló módon jutnának az EU térségekbe. A brit kormány belátta, ez akkor megvalósítható, ha részükről is engednek, és az EU-s országok polgárai is plusz költségek nélkül utazhatnak.

Fontos tudni, hogy az Írországba vágyókat semmilyen módon nem befolyásolja a brexit, oda változatlan feltételekkel látogathatnak el turisták.

Mi van a repüléssel?

„Az átmeneti időszakban Anglia délkeleti részére utazók nem fognak változást látni. A járatok továbbra is változatlanul közlekednek, és személyigazolvánnyal azonosítják az utasokat az ellenőrző kapuknál” 

– jelentette be Fran Downton, aki a délkeleti régió turisztikai ügyvezető igazgatója.

Ugyanakkor, ha megállapodás is születik az év végéig a felek közt, van rá esély, hogy 2021-től az utazóknak a megszokottól eltérő útvonalakat kell használniuk, és különféle igazoltatáson kell átesniük.

Mindez jelentős késéseket okozhat, különösen az amúgy is túltelített reptereken, mint a Heathrow. Személyazonosítási nehézségek is felmerülhetnek azoknál, akik útlevél helyett a személyigazolvánnyal látogatják meg az Egyesült Királyságot, annak ellenére, hogy az átmeneti időszakban ez opcionális lehetőség.

„A nehézség abból fakadhat, hogy az EU országaiban kötelező az EU-n kívülről érkezőket eltérően kezelni” 

– tette hozzá Tom Jenkins az Európai Turisztikai Egyesülettől. Ez a szabály mind a két oldalt érinti, így várhatóak a fennakadások, hiszen még egyik ország se épített ki nagy forgalmat lebonyolítani képes ellenőrzőrendszert, ami nem az EU-s személyazonosítási formulákat alkalmazza.

Szükség lesz utasbiztosításra?

Az európai egészségbiztosítási kártya, amely garantálja az ingyenes orvosi ellátáshoz való hozzáférést az EU országaiban, 2020-ban még érvényes lesz Angliában is, azonban 2021-re várhatóan ezen a téren is beüt a krach.

A hivatalos brit iránymutatások szerint: „A brexit után az európai egészségbiztosítási kártya nem lesz érvényes az országban.”

Azaz a Britanniába utazóknak szükségük lehet egy jó utasbiztosításra, ami váratlan balesetek során azonnali ellátáshoz segíti őket.

A mobilszámlád az egekbe fog repülni?

2017-től hatályba lépett az a megállapodás, amivel betiltottak minden barangolási díjat. Így napjainkban megszokott, hogy az EU-ban való utazás során itthoni percdíjakért beszélgetünk szeretteinkkel több száz kilométer távolságból is.

2021-től azonban visszatérhetnek a drága telefonbeszélgetések és a magas számlák, ugyanis nem tisztázott a szolgáltatók részéről, hogy miképp kezelik a brexit helyzetét. Az átmeneti időszakban viszont ez is a megszokott marad.

Az utazási irodák is azt tanácsolják, hogy mielőtt útra kelnénk jövő évtől mindenképp tájékozódjunk mobiltelefon-szolgáltatónknál a percdíjakról, nehogy váratlan meglepetés érjen, mikor megjön a számla.

szeretlekmagyarország.hu
Close Menu