Leáll az Austrian Airlines és a Lauda, a Ryanair járatai 80 százalékát nem indítja



Felfüggeszti üzemelését szerdától határozatlan ideig az Austrian Airlines, a szintén osztrák bejegyzésű Lauda is törölte minden járatát, a Ryanair pedig járatai 80 százalékát nem indítja el.

   
Az Austrian Airlines hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az országok koronavírus miatt bevezetett megszorító intézkedései miatt döntöttek a teljes leállás mellett. Az utolsó járat szerdán reggel érkezik meg Chicagóból, addig fokozatosan állnak le a gépek, de a flotta készenlétben lesz.
   
A Lauda korábban már jelentősen csökkentette a járatszámot, hétfőn közölték, hogy a hétvégére betervezett járatokat is felfüggesztik, így a teljes üzemelés leáll.
   
A Ryanair közleményében azt írta, mivel egyre több ország zárja le a határait, a légitársaság kénytelen eredeti menetrendjéhez képest 80 százalékkal visszavágni a kapacitásokat.
   
Európában eddig az Austrian Airlines-on és a Laudán kívül az Air Baltic, a SAS Scandinavian Airlines és a LOT Polish Airlines állította le teljesen az üzemelését.
   
Az Eurocontrol európai légiforgalmi áramlásszervező hétfői adatai szerint Varsóban és Olaszország több repülőterén 85 százalékkal csökkent a járatok száma, a német, francia és holland repülőtereken 20-30 százalékkal kevesebb járat üzemelt, mint egy évvel korábban.

MTI
Close Menu