Ökölvívó olimpiai selejtezőtorna - Kihirdették a magyar csapatot



A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) kedden közzétette a szombaton Londonban kezdődő európai olimpiai selejtezőtornán szereplő csapat névsorát.

   
A brit fővárosban hét férfi és öt női bokszolóval szerepel a magyar csapat.
   
Férfi középsúlyban (75 kg) Balzsay Károly szövetségi kapitány múlt heti nyilatkozatának megfelelően a 2010-ben Európa-bajnok, 2016 óta profi Bacskai Balázs indul, akivel egy hete nem állt ki kesztyűzni Harcsa Zoltán. A kétszeres Eb-bronzérmes, Európa Játékok-harmadik, olimpiai negyeddöntős Harcsa múlt kedden bejelentette visszavonulását.
   
A nemzetközi szövetség kizárása miatt a tokiói boksztornát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi meg, ahogy a kvalifikációs viadalokat is. A londoni az első kvótaszerző verseny az európai sportolók számára.
   
A szombaton rajtoló, 11 napos tornán a férfiaknál az alsó három súlycsoportban (52, 57, 63 kg) nyolc kvótát osztanak, a középső háromban (69, 75, 81 kg) hatot, míg a két felsőben (91 kg, +91 kg) négyet. A nőknél 51, 57 és 60 kilóban hat hely kel el, 69 kilogrammban öt, 75-ben pedig négy.
   
A magyar csapat:

    férfiak:

52 kg: Szaka István
57 kg: Gálos Roland
63 kg: Fodor Milán
69 kg: Kozák László
75 kg: Bacskai Balázs
81 kg: Tallósi Péter
91 kg: Hámori Ádám

    nők:

51 kg: Tarnóczi Tamara
57 kg: Szűcs Szabina
60 kg: Pribojszki Kata
69 kg: Oláh Eszter
75 kg: Nagy Tímea

MTI
Close Menu