Tájékoztatás Sportolóknak



A magyar kormány által a koronavírus miatt hozott biztonsági intézkedések alapján a Vecsési Sportegyesület az alábbi határozatot hozta:

Március 16-tól a VSE minden utánpótlás szakosztálya szünetelteti az edzéseit. Ez egyaránt érinti a kezdőket és a versenyzőket is!

A felnőtt korosztály edzései egyelőre megtarthatók, azonban minden versenyző csak saját felelősségére vehet részt.

Az edzések előtt, alatt és után folyamatosan biztosítani kell a fertőtlenítő kézmosás lehetőségét a www.koronavirus.gov.hu oldalán található instrukciók alapján.

Fenti határozat visszavonásig érvényes.

Egyúttal tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket és a Sportolókat, hogy a Ferihegy Sportakadémia határozatlan ideig felfüggeszti edzéseit.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportbarátokat, hogy a Dózsa György úti sporttelep minden nap reggel 8.00 órától sötétedésig várja a futni vágyókat. Kérjük, hogy a futópályán legalább két méteres távolságot tartsanak egymástól. 

Vigyázzunk magunkra és egymásra!
Close Menu