Újabb részletek Charlie Sheen pedofil-ügyével kapcsolatban





Hétfőn jött ki a dokumentumfilm, amely Charlie Sheen állítólagos pedofil-ügyét tárgyalja. A színész tagadja, hogy ilyesmit tett volna...

A 48 éves Corey Feldman új dokumentumfilmje hétfőn került vetítésre Los Angelesben. A cím beszédes: “(My) Truth: The Rape of Two Coreys”, vagyis “Az (én) igazság(om): a két Corey megerőszakolása. A film szerint Charlie Sheen 1986-ban, a Lucas forgatása alatt erőszakolta meg fiatal, akkoriban csupán 13 éves kollégáját, Corey Haim-ot. Sheen ekkor 19 éves volt.

Maga Haim 2010-ben, 38 éves korában tüdőgyulladásban halt meg, így ő nem tudott tanúskodni ügyében, állítólag Feldmannak panaszolta el a vele történteket, amit felnőttként sem igazán tudott feldolgozni.

A filmben megszólal Judy Haim, az állítólagos áldozat édesanyja is, aki állítja: a fia annak idején nem beszélt vele ilyesmiről, ezért kétli, hogy valóban megtörtént az abúzus.

Feldman szerint mindez mellékes, hiszen az áldozatok többnyire nem mernek beszélni a velük történtekről a családtagjaikkal (sem).

Charlie Shhen közleményt adott ki, amiben elhatárolódik a filmtől, és állítja, soha nem erőszakolt meg egyetlen Corey-t sem. 

- írta a nuus.hu
Close Menu