Elindult a véradási akció, országszerte 22 helyszínen várják a civileket



A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ), illetve a fővárosi és a megyei Civil Információs Centrumokkal (CIC) közösen április 20-24. között megszervezi a II. Civil Véradást valamennyi megyeszékhelyen és a fővárosban is, összesen 22 helyszínen.

   
A Miniszterelnökség szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az egészségügyi intézmények vérkészítményekkel való ellátása folyamatos feladat, amelyhez elengedhetetlen a véradók segítsége.

"Közös felelősségünk, hogy az embert próbáló időkben is folyamatosan biztosítani tudjuk a szükséges vérkészítményeket beteg embertársaink számára" 

- hangsúlyozták.
   
A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, míg védnöke Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára - tették hozzá.
   
Kitértek arra is, a Civil Véradást hagyományteremtő szándékkal rendezték meg először 2019-ben, célja a véradás széleskörű népszerűsítése mellett a civil szervezetek társadalmi felelősségvállalásának és összefogásának erősítése volt. 2020-ban még időszerűbb a civil szervezetek körében a véradás ösztönzése a járványhelyzet miatt a vérkészítmények folyamatosságának biztosítására - írták.
MTI
Close Menu