Fidesz kezdeményezi a testvérek közötti ajándékozás és öröklés illetékmentességét

A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól - egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz-alelnökei az Országgyűlés elé.


   
Kósa Lajos az MTI-nek hétfőn elmondta: a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója és kormánya számára a családok támogatása a legfontosabb.
   
Felidézte, hogy már 2010 augusztusában ennek jegyében lehetővé tették az egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentességét, vagyis azt, hogy a szülők a gyermekeiknek 18 százalékos illetékfizetés nélkül tudjanak ajándékozni, illetve örökölhessenek egymástól - fejtette ki a kormánypárti politikus.
   
A Fidesz alelnöke kitért arra: ezt 2013-ban kiterjesztették a házastársak közötti kapcsolatokra, és most a magyar gazdaság és költségvetés állapota lehetővé teszi, hogy a testvérek közötti kapcsolatokra is kiterjesszék az illetékmentességet. 
   
Ennek értelmében olyan javaslatot nyújt be Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkával közösen az Országgyűlésnek, ami lehetővé teszi, hogy a testvérek ajándékozni egymás között és örökölni egymástól illetékmentesen tudjanak.
   
Ha az Országgyűlés megtárgyalja a törvényjavaslatot, akkor ismét előreléptek a családok megerősítésében, támogatásában, és abban, hogy kifejezzék, nemcsak szóban, elvekben fontosak a családtagok közötti kapcsolatok, hanem ennek a gazdasági kapcsolatok szintjén is kiemelt helye van - mutatott rá Kósa Lajos.

MTI
Close Menu