Robotséfet tanítottak meg omlettet készíteni kutatók

Mérnökök egy csoportja megtanított egy robotot omlettet készíteni egészen a tojások feltörésétől az elkészült étel tányérra helyezéséig, és még azt is sikerült elérniük, hogy jó ízű ételt készítsen.



 
A Cambridge-i Egyetem kutatói, akik a Beko háztartásigép-gyártó céggel együttműködve gépi tanulást használtak a robot kiképzéséhez, az IEEE Robotics and Automation Letters című folyóiratban mutatták be  eredményeiket, amelyek online is elérhetők lesznek a virtuális IEEE nemzetközi robotikai és automatizálási konferencián (ICRE2020) - olvasható az egyetem honlapján.
  
A sci-fi írók, futuristák és tudósok évtizedek óta áhítoznak robotséfre. A mesterséges intelligencia fejlődésével különböző cégek építettek már prototípusokat, de egyik sem került kereskedelmi forgalomba, és képességeik elmaradnak az emberek kulináris jártasságától.  
  
"A főzés nagyon érdekes probléma a robotika számára, mivel az emberek soha nem objektívek teljesen, ha ételről van szó"

 - mondta Fumiya Iida, az egyetem mérnöki karának kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
  
A kutatók szerint kihívás megtanítani egy robotot étel előkészítésére és elkészítésére, mivel a robotkezelés, a számítógépes látás, érzékelés és az ember-robot interakció komplex problémáit kell megoldani hozzá. Ráadásul az ízlés személyenként különböző - a főzés egy minőségi munka, míg a robotok általában mennyiségi feladatokat végeznek el.
  
A tojásételek, de különösen az omlett elkészítése mindig is a kulináris jártasság tesztjének számított. "Az omlett egyike azon ételeknek, amely könnyen elkészíthető, de nehéz jól elkészíteni. Úgy gondoltuk, ideális próbája lesz, hogy javítsuk a robotséf képességeit, az ízt, az állagot és a megjelenést" - magyarázta Iida.
  
"Az elkészített omlett jóízű volt, jobb, mint amire számítottunk"

 - tette hozzá Iida.

MTI
Close Menu